Címkézés: Lusta vagy

Nehéz egy emberről biztonsággal állítani, hogy van vagy nincs önbizalma, mert amit kifelé mutatunk, az még a gyerekek esetében sem biztos, hogy hiteles.

Nem azért, mert hazudunk vagy tudatosan rejtőzködünk, hanem azért, mert nagyon hamar megtanuljuk, hogy hogyan KELL megfelelnünk a velünk szemben támasztott elvárásoknak, és a tudatalattink ennek megfelelően irányít minket. Tehát ha kell, védekezünk, azaz mindent megteszünk annak érdekében, hogy szerethetőek legyünk.

Azok a gyerekek, akiknek a szülei is híján vannak az önbizalomnak, nem azért lesznek nagy eséllyel kevésbe magabiztosak, mert ezt a gének diktálják, hanem mert ezt a mintát követik. Kimondatlanul is, de ez az elvárás velük szemben.
Nem egyszer találkoztam már olyan tanulóval, akinek a szülei azért hozták el hozzám gyermeküket, hogy magabiztosabbá váljon, de a háttérben már ott volt a jól beprogramozott parancs: Légy szerény, ne légy senkinek a terhére, te nem tudhatod jól, ezért fogadd el, amit a Kriszti néni mond…! És hiába dolgozunk keményen a gyermek önbizalmának építésén, ha otthon mindig a régi lemezt hallgatja.

A magabiztos gyermek kudarc esetén ugyanúgy elszomorodik, mint bárki más, de aztán össze tudja szedni magát, és újra próbálkozik. Nem gondolja, hogy ez sorsszerű, hogy ez most már mindig így lesz, hanem a rossz élményt egyszeri esetnek tekinti, és képes tanulni belőle.

Az önbizalmatlankodás viszont egy ördögi kör: azt gondolom, hogy nem tudom/nem vagyok elég jó, ezért nem is próbálkozom, kerülöm azokat a szituációkat, ahol bizonyítani kellene. Így viszont nem tudok gyakorolni, fejlődni, javítani, és újra meg újra bekövetkezik a sikertelenség, mely egyre jobban elmélyíti a rossz érzéseimet.  

Szülőként vagy tanárként ezt a rossz érzést úgy erősíthetjük, hogy „címkéket” ragasztunk a gyerekekre: te buta vagy, lusta vagy, trehány vagy, rossz vagy, lassú vagy, és így tovább.

Önbizalomrombolás - címkézés - lusta vagy!

Ugye Önök is ismerek olyan gyereket, aki bátran állítja már magáról, hogy lusta, és ezzel minden el van intézve! Ezt, mint egy igazolást vagy felmentést hordozza magával: „Nem megy a tanulás, rossz jegyeim vannak, mert lusta vagyok.” 
Pont. 
Van megoldás? 
Nincs. Nincs, mert én ilyen vagyok, ezt már mindenki tudja, többen is megerősítették a környezetemben.

A hasonló címkék helyett próbáljuk inkább megfogalmazni tisztán és egyszerűen, hogy mi a problémánk, és mit várunk el a gyerektől.

Ahol tiszta és világos, hogy mi a feladat, mi az elvárás, milyen szabályokat kell betartani, ott könnyebb jól teljesíteni.

Hasznos tippek

Segítség, magyarázat a tananyag feldolgozásához - diákoknak

Segítség, magyarázat a tananyag feldolgozásához - diákoknak

Segítség kicsiknek és nagyoknak az otthontanuláshoz, ha nincs elég magyarázat a tananyaghoz

Egy gyilkos tanulási stratégia

Egy gyilkos tanulási stratégia

Ez a tanulási stratégia az affektív és a feldolgozó tanulási stratégiák kombinációja.

Vázlatkészítési technikák

Vázlatkészítési technikák

A legelterjedtebb jegyzetelési technika, amikor egymáshoz kapcsolódó, rövid, tömör mondatok formájában, folyamatos szövegben foglaljuk össze a tananyag lényegét.

Iratkozzon fel hírlevelünkre…