Nem érdekel, hogy Pistinek is rossz lett a dolgozata!

Gyermeke leszegett fejjel áll Ön előtt, a sírás fojtogatja őt, és nagy nehezen kiböki, hogy elég rossz lett a dolgozata. Ön szomorú / ideges / csalódott lesz, és ezt kérdezi: Miért nem tanultál?

A diák próbál valami mentséget felhozni, így elmondja, hogy Pistinek egyes lett a dolgozata, és még jó sok másik gyereknek, és ötös nem is lett…

Erre Ön: Engem az egyáltalán nem érdekel, hogy kinek hányas lett, csak az számít, hogy nem készültél!

Ha ez többször is előfordul az amúgy jó képességű gyermekével, akkor biztosan elmegy a fogadóórára, hogy beszéljen azzal az új tanárral.

Mit mond majd a tanár? Valami ilyesmit, hogy nem tanulnak ezek a gyerekek, nehéz őket fegyelmezni, nem érdekli őket semmi, nem figyelnek, fogadjon magántanárt, gyakoroljon többet, figyeljen jobban a gyerekre, stb…

 

Ha nem is pontosan így, de talán minden szülő legalább egyszer elmondta ezt a Nem érdekel…-t gyermekének, aki rosszabb jegyet szerzett, mint amit elvárnánk tőle. 

Valóban nem fontos, hogy milyen lett az osztályátlag?

 

Vegyünk egy látszólag nem ideillő példát:

Géza egy kis bolt tulajdonosa. Naponta 30 vásárló fordul meg az üzletében, ebből elég sokan vásárolnak is, vannak, akik többet, vannak, akik kevesebbet. Persze van néhány olyan is, aki bejön, aztán rögtön ki is megy, vagy körülnéz, de nem vesz semmit. A bolt sikeresen működik, és Géza igyekszik fenntartani, sőt megújítani a kínálatot, hogy megtartsa vevőit, és újakat csalogasson be.

De! Mi a helyzet akkor, ha a vásárlási statisztika így néz ki:
30 vevőből csak 1-3 költ el jelentős összeget, 4-5 ember vesz egy-két apróságot, néhányan bejönnek, körülnéznek, aztán kimennek, a többség pedig csak benyit az ajtón, és már fordul is ki az üzletből.

Hogyan reagál erre Géza? 
Így: Sajnos a vevők nem tudják, hogy mit akarnak. Nagyon sokan csak nézelődnek. Nincs pénzük az embereknek. Az emberek ostobák. 
Ha Géza egy rossz tanár fejével gondolkodik, akkor ezek megnyugtató válaszok a számára.

Csakhogy Gézának attól még nem fog menni az üzlet, hogy a vevőit hibáztatja! Ezért inkább átrendezi a boltját, lecserél 1-2 szállítót, alaposabban kitakarít, de legfőképpen megpróbálja megtudni, hogy miért nem vásárolnak nála a betérő ügyfelek.

 

Adott egy osztály, ahol a legtöbb tantárgyból közepesen / jól teljesítenek a tanulók, de X tantárgynál rendszeresen előfordul, hogy senki nem kap ötöst, akár négyest sem, és az osztály fele elégtelenre írja a dolgozatot. Ebben az esetben ez igenis fontos információ a szülőnek!

(A tanárnak is fontos visszajelzés, de ő nyilván észrevette, amikor a dolgozatokat javította…)

 

Jó, jó, de mit tegyen ilyenkor a szülő? 
Önnek mi a véleménye? Ön mit tenne?

Hasznos tippek

Segítség, magyarázat a tananyag feldolgozásához - diákoknak

Segítség, magyarázat a tananyag feldolgozásához - diákoknak

Segítség kicsiknek és nagyoknak az otthontanuláshoz, ha nincs elég magyarázat a tananyaghoz

Egy gyilkos tanulási stratégia

Egy gyilkos tanulási stratégia

Ez a tanulási stratégia az affektív és a feldolgozó tanulási stratégiák kombinációja.

Vázlatkészítési technikák

Vázlatkészítési technikák

A legelterjedtebb jegyzetelési technika, amikor egymáshoz kapcsolódó, rövid, tömör mondatok formájában, folyamatos szövegben foglaljuk össze a tananyag lényegét.

Iratkozzon fel hírlevelünkre…