tanuljunk
tanulni!
„A tanulás nem felkészülés az életre, a tanulás maga az élet.” - John Dewey

Tanulási stratégiák, technikák

Stratégia szerint tanulni

Valamilyen stratégia szerint tanulni annyit jelent, hogy a szokásos „olvasgatom/ átnézem a könyvet” helyett - olyan technikákat alkalmazok egymás után, melyek a tananyag megértését és lényegének megjegyzését segítik elő.
Sokféle tanulási stratégia létezik, azonban két közös pont biztosan van mindegyikben:

- az egyik az, hogy nem az olvasással kezdjük a tanulást,

- a másik pedig az, hogy nem a memorizálás az utolsó mozzanat.

Érdemes mindig „megágyazni” a tananyagnak: előkészíteni a memóriánkat a befogadására, kijelölni az új ismeret helyét, hogy a tárgyhoz tartozó, már ismert információkkal együtt tudjuk tárolni. Az utolsó mozzanat között pedig mindig szerepeljen az ellenőrzés és az ismétlés is.

Tanulási stratégiák: RJR modell

tananyag hatékony feldolgozását és a kritikai gondolkodás fejlesztését hivatott támogatni az úgynevezett RJR modellel, melynek három fázisa foglalja magában a tanulási folyamatot:

Mik azok a tanulási stratégiák?

tanulási stratégiák a tanulási tevékenységre vonatkozó tervek, melyek elősegítik az információ begyűjtésének, feldolgozásának és előhívásának menetét. 
Léteznek ismétlő, feldolgozó, szervező, megértésre törekvő és affektívtanulási stratégiák. (Weinstein, 1988)
A megfelelő tanulási stratégia kiválasztása függ a tananyagtól, illetve attól, hogy mi a célod vele. 
Amennyiben az a célod, hogy az adott tantárgyból akárhogyan is, de levizsgázz, akkor valószínűleg az ismétlő tanulási stratégiát választod, ami egyenlő a magolással. Az így kapott eredmény felszínes és rövidtávra szól. 
Ha érdekel a tantárgy, és a megszerzett tudást hasznosítani is szeretnéd, akkor a feldolgozó, szervező és megértésre törekvő tanulási stratégiákat fogod választani.
Az affektív tanulási stratégiák jól kombinálhatóak az előzőkkel, mert ezek a koncentrációés memória fejlesztését, a tanulásra való felkészülés sikerét, a tanulás külső és belső körülményeinek megteremtését szolgálják.

Egy gyilkos tanulási stratégia

Ez a tanulási stratégia az affektív és a feldolgozó tanulási stratégiák kombinációja. A MURDER egy mozaikszó (itt), melynek betűi a tanulás egyes fázisait jelölik sorrendben.

MOOD – hangulatteremtés, motiválás
UNDERSTANDING – megértés
RECALLING – visszahívás
DIGEST – „emésztés”, feldolgozás
EXPANDING – kiterjesztés, önvizsgálat
REVIEWING – áttekintés, ismétlés

hasznos tippek

Figyelem, koncentráció

Miért nem hatékony a "Na most innen fel nem állok addig, amíg ezt meg nem tanulom" stratégia
A pozitív programozás
A figyelem működése
Relaxálj a koncentráló képességed fokozása érdekében
Mi is az a koncentráció?
A koncentráló képesség fejleszthető!
részletek

Olvasás, szövegértés

Az olvasás sebessége, a dinamikus olvasás
Gondolataim elkalandoznak olvasás közben
Az olvasás hierarchiája
részletek

Tanulási motivációk, célok

Tanulás és Önbizalom
Tanulási célok
Mikor hasznos egy tanulással kapcsolatos célkitűzés?
Mi motiválhat a tanulásra?
részletek

Tanulási stratégiák, technikák

Stratégia szerint tanulni
Összetett tanulási stratégia: RJR modell
Egy gyilkos tanulási stratégia
Mik azok a tanulási stratégiák?
részletek